Forgórózsa Népművészeti Központ
bartok.jpg
Csupa arany és kiemelt arany! PDF Nyomtatás E-mail
Visszatekintő
Írta: Lajosadmin   
2016. március 06. vasárnap, 12:27
A "Tiszán innen - Dunán túl" megyei népdaléneklési minősítőn a

- felső tagozatosok versenyében 2016. március 2-án a Pünkösdi Rózsa énekegyüttes (A. A. Jázmin, Fekete Petra, Hadobás Titanilla, Somogyi Zsuzsanna, Velenczei Virág, A. A. Nárcisz, P. Szolomayer Zsófia) kiemelt arany minősítése mellett P. Szolomayer Zsófia szóló énekének szintén kiemelt arany-, a Boróka Triónak (Kiss Ágnes, Tomity Orsolya, Szolnoki Panna) arany minősítést ítélt a zsűri.
Boróka énekegyüttes

- Az alsó tagozatosok sorában március 7-én is két kiemelt aranyat hoztak el énekeseink: Hadobás Zorka szólóval, valamint a Rózsabimbó énekegyüttes (Hadobás Zorka, Stein Tünde, Lantos Kamilla, Hegedűs Boglárka). A Csipkefa énekegyüttes (Kalmár Lilla, Erős András, Szalai Sára) pedig arany oklevéllel tért haza.

- A népzenei versenyben az FNK vonószenekara is a legmagasabb fokozatot, kiemelt aranyat érdemelt.

A zsűri tanácskozása alatt az Forgórózsa NK és a Pötörke NE hegedűsei és Keltai Bálint dobon, Bottyán Ildikó vezetésével fergeteges moldvai táncházat kísértek vagy 120 gyermek részvételével.

Ezzel tehát minden résztvevő tovább jutott az országos minősítőre.

Fotók az alsósok szerepléséről (Suller Ildikó fotói)

Pünkösdi Rózsa - "Nyírségi dalcsokor" / 2016. március 2. - Tatabánya




Módosítás dátuma: 2016. április 27. szerda, 23:39
További videókért kattints ide!
 
Forgórózsa Farsang PDF Nyomtatás E-mail
Visszatekintő
Írta: Lajosadmin   
2016. január 27. szerda, 12:00


A részletes program és beharangozó a továbbiakban olvasható!
Módosítás dátuma: 2016. február 23. kedd, 14:02
Kattints a részletekért!
 
Advent 2015 PDF Nyomtatás E-mail
Visszatekintő
Írta: Lajosadmin   
2015. november 25. szerda, 22:09

Kedves FNK tagok!


Nagyon örültünk, hogy a Puskinban megrendezett adventi estünkre olyan sokan eljöttetek, eljöttek. Köszönjük a gyerekeknek a szép műsort, amelyre nagy izgalommal készültek! Az estről készült fotók ünnepi hangulatával kívánunk minden Forgórózsás tagunknak és családjának

BÉKÉS, ÁLDOTT ÜNNEPEKET ÉS ÚJESZTENDŐT !

Velenczei Zoltán fotói     ***     P. Szolomayer Roland fotói


Módosítás dátuma: 2015. december 16. szerda, 21:28
 
A "Pávától" búcsúzott a Rózsabimbó PDF Nyomtatás E-mail
Visszatekintő
Írta: Lajosadmin   
2015. november 14. szombat, 11:13
Szép volt Rózsabimbó énekegyüttes!

Köszönjük, hogy hősiesen helytálltatok még betegségekkel küszködve is! Nagyon szép eredményt értetek el azzal, hogy bejutottatok a zsűri által legjobbnak minősített 48 közé és ott lehettetek az első élő adásban. A "Fölszállott a páva" színpadán, a "Fölszállott a páva" közönsége előtt, akik ott a stúdióban, vagy otthon a TV készülékek előtt büszkén hallgatták és nézték szerepléseteket. Ne csüggedjetek, hogy most nem sikerült tovább jutnotok, előttetek áll még nagyon sok lehetőség, és biztosak vagyunk abban, hogy további sikerekben lesz részetek. 

GRATULÁLUNK ÉS KÖSZÖNJÜK, hogy ilyen magas színvonalon képviseltétek a Forgórózsa Népművészeti Központot és iskoláitokat!
Aranyosak, ügyesek voltatok kislányok!

Velünk együtt tekintsetek vissza az alábbi  Facebook bejegyzésekre!

MédiaKlikk1  *  Fotó1  *  Fotó2  *  MédiaKlikk2
Az élő adás (56. perc!)

Módosítás dátuma: 2015. november 14. szombat, 15:09
 
Márton-napi kézművesség és táncház PDF Nyomtatás E-mail
Visszatekintő
Írta: Lajosadmin   
2015. november 08. vasárnap, 21:37


Nagyítható kép!Ez megint fantasztikus volt! Kézműves foglalkozások, Márton-napi szokások felelevenítése, mese, és táncház kicsiknek-nagyoknak. Két ünneplés is részét képezte az estének, meghallgathattuk a Rózsabimbó énekegyüttesünk "Fölszállott a Páva" elődöntős produkcióját, majd velük együtt énekeltük mindannyian. Jól megérdemelt tapsot és ajándékot kaptak a lánykák. Ezúton is gratulálunk nekik és Szegvári Ildikónak is az elért eredményért. Pötörkés barátaink köreiből pedig boldogszomorúan intettünk búcsút 3 táncosnak, akik a továbbtanulásuk miatt átmenetileg más irányba térnek. Köszönjük minden résztvevőnek, aki velünk volt!

A PROGRAM FOTÓI ...

Támogatóink voltak:
a Vértes Agorája - Puskin Művelődési Ház
és a Nemzeti Kulturális Alap.
Módosítás dátuma: 2015. november 19. csütörtök, 21:23
 
«ElsőElőző12345678910KövetkezőUtolsó»

4. oldal / 18
Joomla templates
Ma 2018. október 21., vasárnap, Orsolya napja van. Holnap Előd napja lesz.

Ki olvas minket?

Oldalainkat 14 vendég böngészi